A Mecsek lábánál fekvő Hosszúhetény kedvelt célállomása a nagyváros zaja elől menekülő családoknak. A Pécsről kitelepülők között a 90-es évektől kezdve mind nagyobb számban találunk értelmiségieket is. Filmemben igyekszem felfejteni azokat a közös szálakat, amelyek a családok céljainak újrafogalmazásában szerepet játszottak.

A Hosszúhetényen letelepedett értelmiségi családok identitása speciális identitás, amely a tradicionális paraszti értékek adaptálásán keresztül a modern kor követelményeinek megfelelő személyiséget hoz létre. A modell központi kategóriája az önellátó gazdálkodás. Ez fogja össze egyfajta referenciapontként a családok napi gyakorlatait.

Ez az új identitás korántsem tekinthető dinamikus modellnek. A családok adaptációs technikái meglehetősen behatároltak. Nem törekednek a település hagyományainak, kulturális jellegzetességeinek az elsajátítására, sőt, számos esetben ők maguk próbálnak meg példaértékű magatartásformákat kommunikálni a többség felé. Kapcsolatuk a település őslakosságával meglehetősen korlátozott, a kommunikáció leginkább a saját közösségükre terjed ki. Voltak ugyan olyan alkalmak, amelyek során a helyi lakosok és a betelepült értelmiség tevékenységei összekapcsolódtak, mivel azonban ezek az érintkezési formák leginkább identitáspolitikailag motivált események voltak (táncház, helyi piac), rövid időn belül kifulladtak, és nem voltak képesek feloldani a két csoport közötti kulturális távolságot.

Hasonló „töredezettségre” bukkanunk a saját csoporton belül is. Az önellátó gazdálkodás mint metanarratíva ugyan valamennyi család identitásának meghatározó eleme, annak egyéni interpretációja azonban magas fokú diverzitást mutat, és számos egyéni vonással (keresztény vallásosság, panteizmus, permakultúra) egészül ki.