Az oktatás politikai kérdés. Célja nem csupán a múlt értékeinek átörökítése, hanem a fennálló hatalmi viszonyok állandósítása is. A tudás önzetlen átadása sohasem létezett, a tankönyvírók gondolatait mindig a hatalom birtokosainak rejtett szándéka rendezte egységes sorokba. A migrációs nyomás eddig soha nem látott mértékű kihívást támaszt az iskolával szemben, miközben a politika megpróbálja fenntartani az oktatás hagyományos intézményét. A legújabb „iskolás” filmek azonban nem túl fényes jövőt jósolnak ennek a kísérletnek.

 

A Mona Lisa mosolya (Mona Lisa Smile, 2003) leányintézetének elitpalántái még otthonosan mozognak az iskola zárt falai között. Nevelésük szigorú szabályrendszerbe ágyazódva jelenik meg, ahol az egyéni kezdeményezésnek nincs helye. A tanítás-nevelés célja olyan képességek kialakítása, amelyek segítségével előnyös házasságok köthetők. Az iskola tehát csak politikai eszköz, az elit hatalmának átörökítésére szolgáló stratégia. A kételyben (Doubt, 2008) az iskolába érkező Flynn atya nyugtalanító kérdéseivel felkavarja az intézmény ideológiai és morális állóvizét. Az iskola végül kiveti magából: a dogma így emelkedik az újító értelmezés horizontja fölé, nyomasztó kétséget hagyva maga után. Az osztályban (Entre les murs, 2008) a régi világ már romokban hever. A 80-as évek társadalmi változásai, a populáris kultúra és az alternatív tudások bejegyzései kitörölhetetlen nyomot hagytak a hagyományos tanterv oldalain. Hivatásukban meghasonlott, őrlődő tanárokat látunk, akiknek tekintélye megrendülni látszik az etnikai sokszínűség nyelvzavarában, akiket az oktatási rendszer úgy tűnik végleg magára hagyott egy átalakuló világ kihívásai közepette. A szigorúan kötött tanterv helyét ezért a kísérletező szellem veszi át, a tananyag szervező erejévé a belső bizonytalanság válik. Az osztályfőnök – tanácstalanságában – alternatív megoldásokhoz nyúl, amelyek azonban a várt rend megteremtése helyett inkább csak elmélyítik a káoszt.

 

A Saját szavak (Freedom Writers, 2007) ambiciózus tanárnője valóságos háborús övezetbe csöppen. A valaha elitiskolának számító intézményt az erőszak és a félelem működteti, a tanítási órák menetét pedig a bevándorlók harmadik generációjának önkifejezési módjai – a bandaháborúk és a vérvonal kikényszerítette hűség logikája – szervezik. És mindezért, úgy tűnik, az integrációs program elhibázott koncepciója a felelős. Feketéktől, latinoktól és kínaiaktól a tanári kar véleménye szerint ugyanis aligha várható el, hogy a „fehér ember” értelmi szintjét elérjék. A könyveket is csak tönkreteszik, ezért az iskola vezetése inkább a raktárban őrizgeti azokat. A fehér szín dominanciája a tananyag összeállításába is beeszi magát. A kihívásokra a válasz a szegregáció felerősödése: az iskola így válik szép lassan a gettók jövőképtől megfosztott fiatalságának újratermelőjévé. A Négy perc (Vier Minuten, 2006) című német alkotásban Fekete Afrika vadságát idéző dallamvilág csap össze az európai elitkultúra által kitermelt tradícióval. Brahms zenéje a jazz világával, a peremterületekre szorult kultúrák a fehérkultúra nárcizmusával. Frau Krüger meggyőződése, hogy a tanulás a hivatástudatot erősíti a céltalan sodródással szemben. Ám pártfogoltja, Jenny mégis börtönben végzi. Nem a motiváció tehát a meghatározó, nem a válogatott módszerek, amellyel a bennünk rejtőző tehetséget a felszínre hozhatjuk, hanem a belátható életpálya, amely távlatot nyithat. Nélküle a diploma csupán nyomdaipari melléktermék. Az Egy botrány részletei (Notes on a Scandal, 2006) korosodó tanárnője szerint az iskola csődbe jutott, a jövő terroristanemzedékének megőrzőjévé degradálódott. A régi idők apró vétségeit a „drog és a kések” mindennapi realitása vette át. Az osztály franciatanára tehetetlenül továbbra is Voltaire-től és Candide-tól remél segítséget egy észak-afrikai diákokkal vegyített osztályban. A Saját szavakban már csak egyetlen dolog számít a tanároknak: a túlélés. Meglátásuk, hogy az integrációs program hazugság, hogy egy olyan nemzedéket, amely érdektelen az iskolával szemben, nem lehet tanulásra bírni. Erre a következtetésre jut a Szoknya napja (La journée de la jupe, 2008) tanárnője is, aki egy diákjától elvett pisztollyal túszul ejti az osztályt, és fegyverrel kényszeríti a diákokat a normális viselkedésre, és hogy figyeljenek Molière szavaira. A presztízsveszteséget elszenvedett tanári kar képtelen feldolgozni a megváltozott helyzetet, ezért is fordul szinte önkéntelenül a diákok ellen. A tisztelet, amelyet erőfölényükre alapozva érdemtelenül igyekeznek kierőszakolni csak bomlasztja az intézményt.

Egy változó világban nehéz fenntartani a mozdulatlanság érzetét. Az elitkultúra idealizmusát mind nehezebb igazolni az „utcasarki társadalom” formálódó öntudatával, gyakorlati értékű részigazságaival szemben. A Holt költők társaságának egykori „határátlépő tanára” csak ifjúkori álomnak tűnik. A 80-as évek kitörési vágya a múlté, a tanár messianisztikus alakja profanizálódott, a konfliktusok emberi léptéket öltöttek. A módszerek is átértékelődtek. Miss Watson óráján egy Pollock-festmény csábítja a jól nevelt lánysereget, Flynn atya célja egy haladó szellemiségű oktatás és egy befogadó egyház felépítése, Mrs. Gruwell a holokauszt mozgósító erejét használja fel arra, hogy leküzdje az osztályteremben uralkodó anarchiát. Szilárd elhatározása, hogy nemcsak az érettségire készíti fel diákjait, hanem otthont is varázsol a tanterem fali közé. Felismeri, hogy jó néhány alkotás sodródik a tanterv főáramától messze, hogy 2pac dalszövegei legalább annyira kifinomultak, mint Homérosz verslábai. Miss Halsey a Rossz tanár (2011) című filmben (még ha a tanítás iránt érzett mélységes érdektelenségéből fakadóan is), de a vizualitásra alapoz: meggyőződése, hogy a könyvek világa a múlté, a jövőt a filmek hozzák el. A film keserű ténnyel szembesít bennünket, még ha mulatságos formában teszi is: a tanári pálya ösztönzője a pénz. A kísérletező szellem azonban tévútra is viheti a nevelői szándékot, a felelőtlen tanári kezdeményezés könnyen felforgathatja a tanulók még ingatag világképét. Erre figyelmeztet A hullám (Die Welle, 2008). Wenger tanár úr úgy dönt, hogy az önkényuralmi rendszer jellegzetességeit a diákjain fogja demonstrálni. Kísérlete sikeres, az osztály még kiforratlan tanulóinak többsége ugyanis viszonylag gyorsan feladja személyiségét és önfeledt zuhanásba kezd a diktatúra gravitációs pontja felé. 

Vajon nevelhet-e nyitottságra és dinamizmusra egy alapvetően zárt világ? Összeegyeztethető-e a demokrácia szabadságeszménye és az intézményi kényszer közötti ellentmondás? A filmeket szemlélve nem sok optimizmusra van okunk. A Mona Lisa mosolyában az iskola vezetése mindig a fenntartók értékrendjéhez igazodva hozza meg döntéseit. A Kételyben nyilvánvalóvá válik, hogy a jócselekedet feltételekhez kötött. Megítélése mindig belső erővonalak mentén artikulálódik. A Saját szavakban Mrs. Gruwell elképzeléseinek legnagyobb gátja nem a diákok ellenállása, hanem az iskola vezetésének gáncsoskodó magatartása, amely görcsösen ragaszkodik provinciális előjogaihoz. Még az Álom.net (2009) című magyar film gyermeteg víziójában is a kontroll nyomaira bukkanunk. A szabadság itt is háttérmegállapodás függvénye: a pom-pom lányok mozgásterét az igazgató ambíciói jelölik ki.

 

Az oktatáson belül a tekintély megrendülésének természetes velejárója, hogy a tanárok által közvetített tudás is megkérdőjeleződik, döntéseik kritizálhatóvá válnak. Miként tartsunk fegyelmet, ha a tanulók előjogait helyezzük előtérbe, illetve hogy miként tiszteljük az egyént, ha a közösség összefogása érdekében megfosztjuk jogaitól – vetődik fel Az osztályban. A szabad véleményformálással felruházott diákok a filmben folytonos önigazolásra késztetik a tanárokat, és ezzel együtt magát az intézményt is. Az osztályfőnök személyisége az állandó viták kereszttüzében veszít tartásából, sebezhetővé válik. A Saját szavak az általános értelemben vett bizonytalanságról szól. A fehér embernek már a közelsége is félelmet kelt a diákokban. Az Egy botrány részletei című filmben Sheba Hart növendékeit nem a képzőművészet varázsa, hanem a fiatal tanárnő szexuális aurája ejti bűvöletébe. A diákok mohón versengenek a kegyeiért, már-már osztozkodnak rajta, a tanórák légkörét a szóváltások uralják. Hogy mi is egy rajzóra tényleges célja, hogy mit is szeretne a tanárnő valójában, az teljesen mellékessé válik. Mrs. Hart képtelen fegyelmet tartani, ahogy saját életét is képtelen értelmes mederbe terelni. A zongoratanárnőben (La pianiste, 2001) egy perverz, magánéletét irányítani képtelen, a szadizmus és a mazochizmus végletei közt hánykolódó, magára maradt tanárnőt látunk. A legnagyobb probléma azonban nem patologikus jellemrajzával van, hanem azzal, hogy az emberi viszonyokról alkotott torz képe művészetfelfogását, növendékeihez fűződő viszonyát is beárnyékolja: személyiségének kudarca, a férfiakkal szemben táplált gyűlölete diákjain csapódik le. Miss Kohut az európai gondolkodásmód megtestesítője, amely a tehetség öntörvényű alakját emelte a történelem formálóerejévé. Napjainkra azonban kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a tudás nem az akadémikusok és tanárok kizárólagos tulajdona, hanem egy olyan eszköz, amelynek feladata az eltérő világnézetek és értékek közötti közvetítés. Nem a könyvtárak porosodó polcaira száműzött könyvhalmaz, hanem a mindennapi interakciók olvasztótégelyében, a tanár-diák viszony pillanatnyi légkörében formálódó gyakorlati tapasztalat, amelynek érvényessége nem sokkal lép túl a tanórák időkeretén. A régi rendszer elnyomó mechanizmusa a nyelv kisajátításán keresztül is kiütközik. Az Egy botrány részletei-beli Barbara szóhasználata, nyelvi emelkedettsége már-már erőszak egy átalakuló világban. Illúzió, amely csak titkos naplójában teljesedhet ki. Az osztályban a nyelv egész életvilágokat választ el egymástól. Az irodalmi nyelv a múlt kövülete, „bourgeois” örökség. Olyan rétege a mindennapi valóságnak, amelyet a jelen nyelvi hordaléka borít el. 

Az iskolai oktatás meddő vállalkozás. Hogy meddig tartható fenn egy folyamatosan leépülő közoktatás, hogy miként lehet eredményeket elérni az egyre heterogénebbé váló osztályok diákjaival, az továbbra is kérdés. A legbölcsebb, amit tehetünk, ha magánórákat veszünk. 

 

2012. június

Gyökér Róbert

http://www.filmkultura.hu/planok/cikk_reszletek.php?cikk_azon=1357

Docdivision

Saját alkotások gyűjteménye: írások és filmek a kulturális antropológia jegyében.

Olvass tovább...

Írások

Kulturális antropológia és kortárs vizualitás szövegek tükrében.

Olvass tovább...

Filmek

Filmes kalandozások a kultúra peremvidékein: dokumentumfilmek és antropológiai metszetek elfeledett régiókból.

Olvass tovább...

Lap tetejére
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com